Nagyon sokan hajlamosak vagyunk halogatni a feladatokat, a megoldandó problémákat vagy a megvalósítandó álmokat. Ilyen mondatokat mondunk: „Ha a gyerekek elmentek otthonról…”, „amikor a főnököm nyugdíjba megy…”, „ha már elég pénzt kerestem…” vagy „Ha nyugdíjba megyek… „. Ezek azonban gyakran csak érvként szolgálnak , a most szükséges döntés vagy cselekvés elhalasztásához.
Ilyen módon gyakran késleltetjük fejlődésünket a lustaság vagy félelem miatt. Idős korban vagy nem sokkal a halál előtt, amikor újra áttekintjük életünket, általában már késő fontos döntéseket lépéseket hozni.
A buddhisták kiskoruktól kezdve azon dolgoznak, hogy megtapasztalják a „halál boldog óráját”. Úgy élnek, hogy haláluk pillanatában békében hagyhatják el ezt a világot, és tudják, hogy mindent megtettek, amit lehetett, és a legjobbat adták.
Azt, hogy földi életünk véges, a legtöbb ember hajlamos elfelejteni. A halál sokak számára továbbra is tabutéma. De amikor már szemünk előtt van a halál, már késő úgy irányítani az életünket, hogy az a belső lényünknek megfelelt volna.
Egyikünk sem tudja, mennyi időnk van még hátra. Pedig szinte mindenki úgy él, mintha nem lenne vége.
Minek kellene megtörténnie ahhoz, hogy arra kezdjél koncentrálni, ami igazán számít az életedben? Minek kellene történnie ahhoz, hogy elkezdjed megváltoztatni az életedet, hogy egy napon elégedett mosollyal távozhassál ebből a világból?
Sikerül örömöt okoznod magadnak és másoknak?
Olyan párkapcsolatban élsz, ami egyenrangú és felemel téged?
Azt éled a mindennapokban, ami a te utad? Boldoggá tesz?
Konkrét úton haladsz elképzeléseid, céljaid és álmaid megvalósításához?
Szánsz időt arra, hogy kidolgozzál egy elképzelést a teljes életedről?
Már létezésed legmagasabb formáját éled, amit el tudsz képzelni?
Tudatosan kifejlesztetted minden potenciálodat, és a magad és mások javára használtad?
És ha nem, miért nem?
Mire vársz, hogy végre megtedd az igazán fontos lépéseket az életedben?
